
Kormányzati kapcsolatok és kommunikációs vezető, Richter Gedeon Nyrt.
Beke Zsuzsa a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett közgazdász diplomát és angol nyelvű pénzügyi-gazdasági szinkrontolmács képesítést. Ezt követően az Oxford Brookes University MBA képzésén Diploma in Management Studies oklevelet kapott.
Pályafutását az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ majd ÁPV Rt.) Sajtó és Marketing Igazgatóságán kezdte, majd ezt követően kommunikációs tanácsadó cégeknél dolgozott, elsősorban pénzügyi kommunikációs projecteken (tőzsdei bevezetések, akvizíciók).
13 éve dolgozik a Richter Gedeon Nyrt.-nél, ahol a Richter csoport hazai és nemzetközi vállalati kommunikációjáért valamint kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjeként fejti ki tevékenységét. Az általa vezetett részleg feladata a Társaság külső és belső kommunikációjának megtervezése és kivitelezése, feladat körükbe tartozik a vállalati márka építés minden célcsoport irányába, a média kapcsolatok, a Társaság SCR tevékenysége, valamint számos ehhez kapcsolódó tevékenység.
Ügyvezetőségi tag a Magyar Reklám Szövetségben, tagja a Magyar Szóvívők egyesületének és az IPRA-nak (International Public Relation Association), valamint a Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetsége Kommunikációs bizottságának vezetője.
Férjével három gyermeket nevelnek, a Balaton szerelmese. Szabadidejében sportol és a barátaival tartja a kapcsolatot.
Elvileg mint négy millió ember használja többé-kevésbé rendszeresen a közösségi site-okat. Vajon hányan vannak ténylegesen? A hírek és vélemények fogyasztása milyen arányban kötődik a közösségi felületekhez? Vagy ott csak ajánlásokat, tippeket gyűjtenek?