A harmadik évezred hajnala óta elfogadott állítás, hogy a szurkolók nem csupán kiegészítő elemei a sportrendezvényeknek, hanem a sport piaci szerepét tekintve mára a sportvállalkozások valós termékei, bevételi forrásaik fontos tényezője és közvetett, vagy közvetlen forrása. A sport nem csupán eszményi teljesítmény, hanem a szórakoztatóipar egyik legjelentősebb képviselője, ahol a versenytárs a televízió, a fesztiválok, gaming, vagy éppen a közösségi média tartalomfogyasztása.
Mi igaz ebből Magyarországon? Hogyan szerezzük, majd hogyan tartsuk elégedetten fogyasztóinkat egy kiszámíthatatlan, szélsőségesen (és szélsőséges) érzelmeken alapuló piaci környezetben? Mi számít benchmarknak és mit ne csináljunk semmiképpen?