Az egyén és a csoport mint a változás leggyengébb láncszeme
A szingularitás felé tartó rendszerben az egyik legnagyobb fék nem technológiai – hanem emberi. Az egyének és csoportok döntéseinek túlnyomó többsége nem racionális kalkuláción, hanem érzelmi mintákon, kognitív torzításokon és a megszokás tehetetlenségén alapul. A cselekvés halasztása, a kényelmes konszenzus, a „majd megoldódik magától" reflex – ezek nem gyengeségek, hanem evolúciós alapbeállítások. A kérdés: hogyan hat a genetika, az emberi forráskódban rejlő lustaság az üzleti és stratégiai döntésekre, amikor a rendszer már nem vár? Hogyan lehetne az emberi genetikai forráskódunkat felülírni?

A lustaság Janus arca

A lustaság egyszerre evolúciós örökség és civilizációs kockázat. Az evolúció a fizikai aktivitás szükségletén túl a pihenésre is felkészített minket. Mégpedig azért, hogy elkerüljük a túlzó és felesleges erőkifejtést, ami túl sok energiát von el a szervezettől. Nem véletlen, hogy örömet találunk a passzivitásban, tétlenségben, lustaságban.
A probléma ott van, hogy napjainkban mintha ez kerülne túlsúlyba. A technika rafinált eszközökkel siet kényelmessé tenni az életünket. Sokan nem tudnak mit kezdeni a megnövekedett szabadidővel, unatkoznak és magányosan érzik magukat abban a környezetben, ahol egyébként tengernyi ember veszi őket körül. Az unalom a stressz előszobája, hiszen olyan negatív érzelmekkel társítható, amelyek szervesen következnek a monoton tevékenységekből vagy a kihívás, kezdeményezés és izgalom hiányából.
Kényelmes életünk gyakran összefügg a magányosság érzésével, amely alapvető élménye korunk nagyvárosi lakójának. Ebbe gyakran belebetegszünk, hiszen a magány evolúciós értelemben súlyos fenyegetést jelentett őseink számára, hiszen elszigetelődött a csoportjától, amelytől az élete függött.
A magány elől gyakran a könnyen elérhető virtuális világba menekülünk. De ez csapda. Az online világban való akaratlagos vagy kényszerű elmerülés azzal jár, hogy még nehezebb érzelmi kötődést kialakítani másokkal.
Az előadás visszatérő üzenete az, hogy nem lehet egyenlőséget tenni a kényelem és a jólét között. Napjaink komfortos életmódja nem feltétlenül jelent magas életminőséget. A gazdag és sokszínű élethez fel kell fedezni magunkban azokat a pozitív érzelmeket, amelyeket csak az aktív, tevékeny élettel lehet életre hívni.

Őseink arra szelektálódtak, hogy megőrizzék energiájukat azokra a tevékenységekre, amelyek előnyösek voltak a túlélés és szaporodás szempontjából. Mi is hordozzuk a lustaságra való pszichológiai késztetést, amelynek eredeti célja a fölösleges testi erőkifejtés elkerülése és az optimális energiamérleg biztosítása. A problémát az jelenti, hogy a mai ember fizikai aktivitása többnyire nem kapcsolódik össze az életben maradással és gyerekneveléssel, ahogy őseinknél. Az emberek nagy része hajlamos arra, hogy egyrészt elkerülje az aktív testedzést, másrészt, hogy ne találjon örömet a rendszeres sportolásban.

A probléma ott van, hogy napjainkban mintha ez kerülne túlsúlyba. A technika rafinált eszközökkel siet kényelmessé tenni az életünket. Valljuk be, jó dolog sorozatokat nézni egy mozicsatornán, számítógépes játékot játszani, feküdni a napsütötte tengerparton, vagy egy karosszékben ülve szundikálni egy kiadós ebéd után. Olyan életmódot sugallnak nekünk, amely sokszor elfedi előlünk mindazokat az örömöket, amelyeket csak testmozgással lehet elérni, kocogással, kerékpározással, kirándulással. A könyv visszatérő Szóval, a modern, iparosodott társadalmak polgárai kényelemben élnek és nagyfokú védettséget élveznek a világ viharaival szemben. De ez csupán az érem egyik oldala. Mert ott van a másik oldal, ahol sötét fellegek gyülekeznek.. Tele vagyunk függőségekkel a napi kávéivástól a drogokon keresztül a számítógépek kényszeres használatáig.

Megjelenik az unalom mint életérzés és a nyomában járó gyakori frusztráció, fölöslegesség érzés, passzivitás.
Az unalom a stressz előszobája, hiszen olyan negatív érzelmekkel társítható, amelyek szervesen következnek a monoton tevékenységekből vagy a kihívás, kezdeményezés és izgalom hiányából.