Hotel Azúr, Siófok

2017. május 9-10.

tudsz már sakkozni?

Rólunk

Csermely Ákos
Csermely Ákos

Nyerki Zsuzsanna
Bancsók Barbara
Gellen Brigitta
Marányi Levente 

A konferenciáról

Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni, akkor a Media Hungary Konferencia hazánk éves médiaszakmai fóruma, a hazai elektronikus médiumok legjelentősebb és legnagyobb létszámú szakmai tanácskozása.

A rendezvény szakmai programjában elsősorban előadások, szakmai eszmecserék és vitafórumok szerepelnek – több esetben egymással párhuzamosan is – annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az egyes témák minél részletesebb kibontakoztatását. A tanácskozáson részt vesznek a hazai rádió- és televízió-társaságok vezető szakemberei, döntéshozói, az elektronikus médiumok, az írott és az online sajtó vezető munkatársai, a médiaszakmai szervezetek képviselői, a reklám-, PR- és médiaügynökségek szakemberei, közvéleménykutatók, jogi irodák munkatársai, producerek és alkotók, kábeltelevíziók üzemeltetői, illetve a jelentős hazai multinacionális nagyvállalatok és intézmények kommunikációs szakemberei. Hosszú évek után elmondhatjuk, hogy immár hagyományos módon jelen vannak a politikai élet médiával foglalkozó szakemberei, valamint az NMHH testületi tagjai és szinte teljes szakembergárdája.

A konferencia története

Cégünk, a Média Hungária Konferenciairoda 1996 óta szervezi meg hazánk legjelentősebb, elektronikus és nyomtatott sajtóval foglalkozó konferenciáját, a Media Hungary-t (amely idén ünnepli 20. születésnapját), valamint 16 éve az Internet Hungary-t, amely internetes szakmai konferenciaként a hazai internetes, médiakereskedelemi, kereskedelmi, e-gazdasági, politikai és társadalmi kérdésekkel foglalkozik. Mindkét rendezvényen átlagosan 1600-1800 érdeklődő vesz részt; az eseményeket nagy médiafigyelem mellett bonyolítjuk le.

Az idő előrehaladtával, a szakágak fejlődésével további két rendezvényt indítottunk: az Evolution konferenciát (Az online evolució napja), valamint a mobil világgal foglalkozó Mobile Hungary-t.

A konferenciák összekötésére, illetve a közönségünkkel való folyamatos kapcsolattartás érdekében létrehoztunk egy online magazint, a www.digitalhungary.hu-t, amelyet – némi önérzettel – a Wired magazin magyarországi megfelelőjének tekinthetünk.A Digital Hungary (DH) a médiapiac és az infokommunikációs szektor üzleti és stratégiai közösségi háttérmagazinja.  Tartalmainak gerincét a négy konferencián elhangzó előadások és fórumbeszélgetések, illetve az ezek apropóján készített (szöveges és videó) interjúk, tanulmányok jelentik, de önálló, kifejezetten a DH számára készült tartalmak is megjelennek.

Nem kis büszkeséggel merjük leírni, hogy cégünk és projektjeink az 1996-os indulás óta mind a politikai és mind a gazdasági hatalmaktól függetlenül, de velük jó kapcsolatot fenntartva működnek. 

Az alábbiakban szeretnénk bemutatni cégünk teljes portfólióját, az idei rendezvények pontos dátumaival és helyszíneivel:

Evolution- az online forradalom napja

2015. március 3., Danubius Health Spa Resort Helia****, Budapest

és

Mobile Hungary

2015. március 4., Danubius Health Spa Resort Helia****, Budapest

A két eltérő formátumú rendezvényen, az elmúlt évek tapasztalatai alapján, együttesen több mint 1200 szakember vesz részt a hazai reklám-, az ügynökségi és a hirdetési piac, az infokommunikáció, a mobil távközlés, az alkalmazásfejlesztés, a digitális média, valamint az IT területéről. Az egymáshoz – mind az előadók körét, mind a tematikát tekintve – lazán kapcsolódó konferenciákon rövid nemzetközi kitekintés mellett kifejezetten a magyar piac sajátosságaira reflektáló előadásokat, esettanulmányokat és fórumbeszélgetéseket hallgathatnak meg az érdeklődők. A műhelyfoglalkozásokon pedig – ugyanúgy, mint a szünetekben és az esti fogadáson is – az érintett szakmák maghatározó hazai szereplőivel lehet beszélgetésbe elegyedni és/vagy vitába szállni. 

Media Hungary

2015. május 12-13., Hotel Azúr**** Wellness – és Konferencia Szálló, Siófok

A Media Hungary konferencia a magyarországi nyomtatott, elektronikus és digitális média  legjelentősebb és legnagyobb létszámú szakmai tanácskozása

A rendezvény szakmai programjában elsősorban előadások, szakmai eszmecserék és vitafórumok szerepelnek – rendszerint szekcióra bontva, egymással párhuzamosan –, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az egyes témák minél részletesebb kibontakoztatását. A tanácskozáson részt vesznek:

  • média képviselői,
  • hirdetők/megrendelők ,
  • ügynökségek ,
  • üzleti szféra döntéshozói és kommunikációs vezetői,
  • kormányzati és politikai szereplők ,
  • médiapolitikai és szabályozási szakértők.

Az 1996-os induláskor közel háromszáz főt számláló rendezvény az évek során a legnagyobb érdeklődéssel kísért szakmai tanácskozássá vált. A hallgatóság létszámának emelkedése visszaigazolta a rendezvény céljait, szakmai szükségszerűségét. A magas szintet elért technikai fejlődés, illetve a régi médiatulajdonosok mellett felbukkanó mind több médiapiaci szereplő fokozza a szakmai versenyt, amely szintén folyamatosan témát szolgáltat a rendezvénynek.

Internet Hungary

2015. október 13-14., Hotel Azúr**** Wellness – és Konferencia Szálló, Siófok

Az Internet Hungary konferencia a magyarországi információs társadalom éves szakmai fóruma, a hazai online piac legjelentősebb és legnagyobb létszámú (1800 főt meghaladó) szakmai tanácskozása. A rendezvény struktúrája hasonló a Media Hungary konferenciáéhoz (előadások, szakmai eszmecserék és vitafórumok stb.)

A rendezvényen az alábbi területek vezetői, véleményformálói és döntéshozói vesznek részt:

  • média- és hírközlési szakemberek,
  • marketing és közvélemény-kutató intézetek munkatársai,
  • a magyar gazdaság szereplői (kis-, közép- és nagyvállalatok felső-, valamint kommunikációs és IT-vezetői),
  • a kereskedelemben résztvevő cégek (nagy áruházláncoktól a webshopokig)
  • hirdetők és a „még nem” online hirdetők (KKV-któl a multikig) képviselői,
  • az IT szektor felhasználói/megrendelői, illetve beszállítói/szolgáltatói oldalának képviselői
  • a kormányzati szervek, minisztériumok, önkormányzatok és közintézmények képviselői,
  • informatikai cégek és tanácsadó cégek képviselői, a távközlési és internet-szolgáltatók, illetve fejlesztő cégek képviselői,
  • szakújságírók,
  • jeles bloggerek,
  • internetes és médiajoggal foglalkozó jogi szakemberek, az információs társadalommal foglalkozó tudományos műhelyek kutatói, felsőoktatási intézmények oktatói és diákjai.

Mind a négy konferencia híre átlépte az országhatárokat is, ezért évről évre több külföldi médiaszakembert sikerül megnyernünk, hogy osszák meg tudásukat, tapasztalatukat a magyar érdeklődőkkel, és egyre több látogató is érkezik hozzánk határainkon túlról. 

Fő támogatónk

Kiemelt támogatóink

További támogatóink